Előzmények, mert hát tudni kell mi miért is történik.
Állandóan jár az agyam, kattogok hol ezen, hol azon. 34 éve így megy ez. Felneveltünk az én drága férjemmel négy csodálatos gyermeket. Őszintén azt érzem, hogy az Úr küldte hozzánk őket. Megtisztelő számomra, hogy minket választottak szüleiknek. 💗
Eleinte sok nevetésben volt részünk. 🥰 Aztán jöttek azok a bizonyos💩 kupacok, és itt már el is árultam, hogy miért ez lett ennek a blognak a címe. Egy december eleji napon, kb. 31 éve becsapta az ajtót a cystás fibrosis és ahogy szokta, mert nem tud mást tenni, maradt a nyakunkon. Ezután jött az az időszak, amikor több volt a sírás mint a nevetés. 😥 Nem tudatosan, de sodort az élet, én, mi meg hagytuk. Addig míg el nem értünk 1992 szeptemberéhez, amikor az én kicsi virágszálamnak épp az iskolapadban kellett volna mosolyogva néznie a tanitó nénire, de ő az égiekkel hadakozott. Akkor éreztem először ott a kórházban, szorongatva pici kezeit, hogy valahonnan soha nem tapasztalt erő költözik belém. Akkor éreztem azt, hogy nem adhatom föl. Soha! Akkor szólalt meg bennem először a mondat:
Húzd ki magad, emeld fel a fejed!
Az én kicsi lányom visszajött hozzám. 💗 Én pedig elkezdtem a harcomat. Utóbb, sok-sok évvel később jöttem rá, hogy akkor kezdtem el rózsaszínű csillámporral bevonni az életét. Nehéz volt megtalálni a középutat a kétségbeesés és a nincs semmi baj között. Mert hát sokszor kétségbeejtő volt a helyzet és hiába mondtam nincs semmi baj, én magam sem hittem el. De ha sokáig ezt bizonygattam, akkor valahogy mégis azt láttam, hogy erre, nem pedig amarra billen a mérleg nyelve. És akkor könnyebb volt mosolyogni is. Csodás évek vannak mögöttünk. Csodás gyermekkoruk volt (ezt mondják) és ebben hűséges, szerető társra akadt a húgában. Immár ketten voltak a mi szemünk fényei, virágszálai. 💗 Kaptuk a 💩kupacokat rendesen a lányokkal, de mindig több jutott a rózsaszínű csillámporból. 6 év elteltével bearanyozta mindannyiunk életét először az egyik, majd a másik fiunk megszületése. Ugy éreztük teljes lett a családunk. 🥰 A kisebbik fiunk születése után 3 hónappal megkaptuk életünk másik óriási 💩kupacát. 😥 Kiderült ő is beteg. Pár héten belül kiderült, hogy orvosi műhiba miatt? Letaglózva álltam és valaki bőszen fújta az arcomba a feketeséget, mely ugy éreztem elnyel. De ott volt a férjem, a lányaim, a fiaim. Hogy is van az az ősi családi szállóige?
Húzd ki magad, emeld fel a fejed!
Pár év, és a semmiből, áldásként kaptunk egy kamionnyit a rózsaszín porból. 4 gyerekkel nekiindulhattunk a nagyvilágnak. Kb. mindenki hülyének nézett minket, csak annyi volt a különbség, hogy voltak akik szurkoltak nekünk, míg mások legyintve állapították meg, hogy valóban hülyék vagyunk. 😁 Ma visszapillantva azt gondolom, hogy nem láthattunk semmit a rózsaszín portól, mert másképp el nem tudom képzelni, hogy volt bátorságunk lépni, ekkorát lépni. De megcsináltuk. Mi hatan! 💗💗💗💗💗💗 Együtt a világ ellen, hiszen senkink nem volt, senkire nem számíthattunk csak egymásra. Ezekben az években sokszor, nagyon sokszor elhangoztak azok a bizonyos szavak:
Húzd ki magad, emeld fel a fejed!
Időnként jó lett volna abból a csillámporból kicsit több, mert ugy éreztem valahogy elfelejtik küldeni az utánpótlást. Sodródtunk valami felé. Először megint kamionnal kaptuk a rózsaszín port az életünkbe, sőt már akadt benne bőven csillám is, de valahogy nem volt az igazi.😢 Torokszorítóan éreztük, hogy valami felé sodródunk, egyre gyorsabban fel egy óriási 💩kupac felé. 2018 nyarán, lassan 4 éve, hogy megérkeztünk a tetejére. Kisütött a nap. 🌞 Bár tudtuk, hogy nagy út áll előttünk, de már tudtuk merre menjünk! 🥰
A gyerekek közben felnőttek. Csodás emberek lettek. 🥰Nagyon sokszor hallották:
Húzd ki magad, emeld fel a fejed!
Amit még kiegészítettem időközben:
Bármit elvehetnek tőled az életben, de a tudást ami a fejedben van, amiért megharcoltál azt soha!
És e szerint élnek. Mondhatnám, potyog ránk a rózsaszín csillámpor. Mosolyogva-sírva elengedtem őket, már a maguk életét élik. Én pedig kaptam négy csodálatos barátot a személyükben. 👩🏻🤝👩🏻👨🏻🤝👨🏻
Rám pedig új idők várnak. Felneveltem őket, 30 évig körülöttük forgott az életem, melynek egyetlen percét sem adnám soha semmiért, a legértékesebbek számomra. Most viszont itt az idő, hogy kitaláljam mi lesz velem. Még nem tudom biztosan, de ha nyitott szemmel járok akkor megtalálom az utam. Talán már meg is találtam. Az idő majd megmutatja. Hálás vagyok Istennek az én drága férjemért, hiszen mindig támaszom volt aki ha kellett erőt adott, ha kellett nyugtatott.
Az a lényeg, hogy az élet adjon bármilyen gondot, bajt, problémát, a lelkemben akkor is legyen elegendő rózsaszínű csillámpor ami erőt ad és ebből jusson a családomnak.
Folyt. köv. a tervekről, és hogy mivégre született meg ez a blog 😘😉
Rózsaszín csillámporos rongyos élet 