Ilyenkor tavasszal elárasztják a zöldséges polcokat a spárgák csomagjai. Igaz szinte egész évben lehet kapni zsenge spárgahegyeket, sötétzöld zöldségeket, de ilyenkor óriásikat választhatunk. Bevallom őszintén ritkán készítettem. Nem is tudom miért, hiszen nincs ezzel a zöldséggel semmi baj. Pénteken mikor vásároltam az egyik polc tele volt különböző csomagolású spárgákkal. Egyet lekaptam, fejemben már össze is állt a vasárnapi menü egy része, valami sült lesz, hozzá grillezett spárga.
Ma mikor kicsomagoltam, akkor láttam, hogy már főzésre előkészített spárgát sikerült akaratlanul is választani. Amikor ilyen óriási fehér spárga kerül a konyhánkba, akkor azt bizony ugyan ugy meg kell krumplihámozóval pucolni mint a burgonyát. A hegyét nem kell. A másik végét le kell vágni addig míg fásnak érezzük.
Én egy nagyobb fazékban vizet forraltam egy evőkanál sóval.
Itt látható, hogy a spárgát mennyire kell megpucolni krumplihámozóval.
Mikor a víz felforrt akkor nagyon hideg vízbe, amibe előtte tettem pár darab jégkockát, beáztattam a megpucolt spárgákat 1-2 percre.
Ezután a forrásban lévő vízbe tettem ugy, hogy teljesen ellepje a víz a zöldséget. Mivel ezek nagyok és vastagok voltak, igy 12 percig főztem. Azt mondják az okosabbak, hogyha a vastagabb részébe kést szúrunk és könnyen belemegy akkor kész a spárga.
Közben elkészült a fokhagymás csirkemell is. Kivettem a húsokat, félbevágott koktélparadicsomokat tettem a fűszeres olajba. Addig sütöttem, míg a paradicsom el nem kezdett levet ereszteni. Ekkor kiszedtem, és a spárgákat tettem az olajba. Minden oldalát megsütöttem, csak pár perc volt. Forrón tálaltam. Azt mondják, a spárga elmaradhatatlan zöldfűszere a frissen vágott zöldpetrezselyem. A fűszeres olajjal meglocsolva tálaltam. Nagyon finom lett, állítólag. 😊😋