Rózsaszín csillámporos rongyos élet

Először jöjjön a mese rész, már előre elnézést kérek a hosszúságáért. 😕😓

Tudom, még tartozom az igazi nagy, családon átívelő, már beigért történettel, hogy nálunk mik történtek. Ez itt most csak  az én történetem. Tízenakárhány éve már, hogy kínlódni kezdtem a kezeimmel. Persze hol itt fájt, meg hol ott, de ráfogtam a koromra, az én számlálóm sem visszafelé forog hanem előre. Mindig minden fájdalmat megmagyaráztam, főleg ami a kezeimben volt. Felneveltem négy gyereket, akik közül ketten betegen születtek. Akik tudják mit jelent a cistas fibrosis, vagy akit érdekel utána nézhet, az tudja jól, hogy főleg az első évek amig picik a babák különlegesen sokat kell körülöttük takarítani, fertőtleníteni. Ahogy nőnek, és hála Istennek az én gyermekeim nőhetnek folytatódik minden tovább. Röviden, volt mire fognom a kezeimben egyre jobban erősödő fájdalmakat. 

Első műtét az alagútszindrómát szüntette meg. Bár nagy morgás volt a doki részéről, mondta ő még életében nem látott ilyen előrehaladott állapotú kezet, mi a csudáért nem mentem előbb? Mit össze nem szenvedhettem már? 😕 Meg is lett műtét közben az eredmény, óriási vágás van a csuklómtól a tenyerem közepén túlig. De jó volt, müködött, hurrá. Vagy mégsem? 

Vissza az orvoshoz, másféle fájdalom, mintha az egész karomban valami ínszalag vagy mi a csuda összehúzná az egész karomat. Az hüvelyk ujjamat nem tudtam hozzáérinteni a többi ujjamhoz, estek ki a kezemből a dolgok (sosem volt ilyen előtte), minden átmenet nélkül megmeredtek az ujjaim, aztán egyszer csak elmúlt. 😓 Megint doki, akiben totálisan megbíztam és nagyra tartottam. Vizsgálatok, tesztek, hümmögések. Szerinte az egész karomat meg kell műteni idővel, mert a csonthoz hozzátapadt a fizikai megterheléstől az idegszál meg az inak, és ezeket szó szerint fel kell tépni onnan. Ő ugy gondolta, hogy pár műtéttel megoldható ez és megszűnnek a panaszaim. Bele is mentem már kínomban, a hüvelyk ujjnál kezdték a tenyér felől a műtétet, a csuklóm fölött  kb. 15 cm-el fejezték be. Az előző műtétet nem, de ezt megszenvedtem, valahogy nem akart működni ugy ahogy kellett volna. Egyre türelmetlenebb és elkeseredettebb lettem, hiszen még nem voltam 50 éves, el sem tudtam képzelni mi lesz igy velem.

Közben a fiamnál is történtek kivizsgálások (ez az a történet amivel még adós vagyok). Kiderült, hogy cöliákiás. Az orvos azt mondta olyan értékei vannak a fiamnak, hogy tapasztalat alapján más is gluténérzékeny a családban. Ha megyünk orvoshoz kérjünk vértesztet, a többit majd meglátjuk. A meglepetés akkor jött, amikor a kisebbik lányom tesztje pozitívan, óriási értékkel jött vissza a laborból. 😰 Akkor már eltelt kb. 2 hónap, hogy kiderült a fiam gluténérzékenysége. Én akkor pár órán belül kidobáltam mindent a konyhámból, ami mégis maradt az pár napon belül eltűnt.

Igy kezdtem el gluténmentesen főzni. Vissza a partvonalra, kezdjünk újra mindent. Az orvostól egyetlen tanácsot kaptam, keressek egy jó facebook csoportot, majd ott segitenek. Az elsőben nem nagyon találtam meg, de a másodikban már igen. Ráakadtam Koháry Éva Gluténmentes Íz-lik csoportjára. Nem viccelek, ma is ugy érzem, hogy ő mentette meg az életünket. Támogatásával, kitartásával, makacsságával, példamutatásával  indított el azon az úton, hogy menni fog ez. Sosem lehetek neki elég hálás, nem tudom elmondani, szavakba foglalni azt a hálát melyet érzek iránta. ❤

Közben az én tesztjeim is megérkeztek, pár hónap alatt kikellett deríteni az allergiákat is, melynél kiderült, hogy a kisebbik fiam totál az én lenyomatom, szegényke. 😓 Bár teljesen tudom, hogy nem tehetek róla, de akkor is bánt ez az egész. Az allergia vizsgálatok során kiderült, hogy allergiások is vagyunk a gluténra, igy nem nyukapiszka, kizárt, hogy másnak esetleg süthessek glutén tartalmu bármit is. Nem mintha szerettem volna, de ugye ott volt a család másik fele, akik viszont nem voltak a cöliáki által érintve. A cél az volt, hogy megtanuljak sütni-főzni gluténmentesen és sokminden mentesen, ehetően. 

Éva nap mint nap inspirált, jó kis házi versenyek voltak az oldalán, ekkor kezdtem el gondolkodni, hogy mit is emelhetnék át a korábbi évtizedek tapasztalatából. Versenyeztünk és mind győztünk végül, szuper volt, minden percét élveztem. Közben, észrevétlenül tanultam. Idővel belejöttem. Eltelt egy kis idő, már saját lábra álhattam. 

Mindhármunknál más-más tünetek voltak, melyek utóbb kiderültek, hogy a glutén miatt volt. Én halmoztam, a két gyermekemnek szétosztottam.  😓 50 évig gyűjtögettem a szervezetemben a glutént. A lánykám egész pici kora óta ízületi fájdalmakkal küzdött. Vittem én őt fühöz-fához, ilyen-olyan szakorvoshoz, kivizsgálások Budapesten, Miskolcon. Semmi. Ilyen. Vannak ilyen emberek. Meg kell értenie és elfogadnia, hogy nem űzhet sportokat, mert nem bírják az ízületei. E mellett állandó fájdalommal küzdött. Mikor pici volt mindig azt mondták, azért van ez mert fejlődik, nő. Beletörődtem, mert tényleg mindig nagyobb volt a koránál, megelőzte osztálytársait. Ezt is elfogadtam. Közben nagyon sajnáltam, mert nem akartak szűnni ezek a fájdalmak. 😕 Aztán jött az a bizonyos teszt, majd az eredmény, aminek az eredménye nagy sírás és zokogás volt, de muszáj volt beletörődni a megváltoztathatatlanba. Eltelt pár hónap, és örömmel újságolta, hogy nem fájnak az ízületei. 😮 Ha véletlenül vét a diétában azonnal fáj keze, lába. 😮 Én előtte 2-3 hónappal kezdtem el a szigorú diétát a fiam miatt, tehát előrébb jártam. A lányommal való beszélgetés után csodálkozva néztem rá a kezeimre. Jé, nem fájnak és az ujjaim is hajlanak. Ugye a jót nehezebb észrevenni, nem is magamra koncentráltam, igy nem is vettem észre, hogy mikor szűntek meg a testemben az ilyen-olyan fájdalmak. Ez a mai napig igy van. Nem kellett a többi műtét, a nélkül is megszűntek a fájdalmaim. Egy dolog nem jött vissza, és az a kezeim ereje. Először azt gondoltam majd ha intenzívebben használom akkor az is visszatér, de sajnos nem. A mindennapi életben ezt észre sem veszem, nem hátráltat, hiszen nem kell elhordanom naponta egy hegyet.

Viszont például dagasztani nem tudok. A percekig tartó ilyen mozdulat nem megy sajnos. Próbálkoztam többször is, hiába. Igy ma már sütkérezés elején szépen behozom a kis 13-15 éves keverőgépemet. Fogalmam sincs, hogy bírja ezt még most is. Időnként van, hogy nem indul el, olyankor nagyon szépen megkérem, hogy legyen szives ne csinálja, mert most ezt itt el kell készítenünk. És elindul. 🤭 De nélküle nem vagyok képes keverni, kavarni, dagasztani. 😕

És hogy miért kellett ezt leírnom, miért kellett ezt megosztanom veletek? Egyrészt többen kértétek, hogy írjam már le a mi történetünket végre, mert nagyon kíváncsiak rá. Ígérem, az is meglesz. Számomra nagyon felkavaró, sírós, szomorú még igy ennyi év után is, de ígérem egyszer összeszedem magam és leirom. Ez itt fent csak egy kicsi, talán még lényegtelennek is mondható része a nagy egésznek, bár tapasztalat lehet másoknak, ez a történet is segíthet, hogy kiderüljön valakinek mivel is küszködik az életében. A fontosabb, hogy amiért megíródott ez a bejegyzés, a múlt heti túrós batyum receptjére érkező egyik komment és üzenetek, hogy ez elkészíthetetlen, és kukába kellett dobnia a tésztát. 😮😰 Azóta vártam a hétvégét, mert tudtam újra meg kell sütnöm a saját receptemet, mert lehet hibáztam valahol, leírtam valamit, vagy nem tudom. Hiszen én is csak ember vagyok, hibázhatok, bár nem tartom jó dolognak, ha igy kerülne fel recept a saját blogomba. Tegnap még az is eszembe jutott, hogy évekkel ezelőtt bizony jó sok hónap eltelt, mire megtudtam sütni egy-egy receptet a Schar oldaláról, pedig ott biztos tuti jó, kipróbált receptek vannak. Bár én mindig magamat okoltam, hogy biztos én csinálok valamit rosszul. És igen,  már a választ is tudtam. Én a Mamikámtól tanultam sütni, és a főzések alapjait. Ő mindig azt mondta, a kelt tésztát érezni kell. Azt készíteni hangulat kell, mert különben nem érzed. Egy kevert tésztát összekevered és kisütöd. No de egy keltet? Soha. 

A fentiek tudatában ma nekiveselkedtem újra a sütésnek. Saját, ezer éves receptemet gluténmentesitettem múlt hétvégén. Igen a túrós batyu, eredeti receptjét itt találhatjátok. Most is lett túrós-mazsolás, készítettem házi  sült almakrémet és pudingot, ezek kerültek a többi tésztákba. Készítettem részletes fázisfotókat, egymás után felteszem őket, a végére leirom majd a véleményemet. Kérlek benneteket, akinek nem sikerült esetleg, vagy akik kétkedtek a receptben, olvassátok el még azt is.

És mi a konklúzió szerintem?

Magamról beszélek. Ha valamit nem tudok elkészíteni, akkor elgondolkodok mi a csuda lehet a baj? Keresem, kutatom hol hibázhattam, nem egyből azt mondom, hogy rossz a recept. Tényleg magamból indulok ki, én ahogy fentebb is irtam évekig nem tudtam kelt tésztát sütni még a tuti, kipróbált receptekből sem. Én tudom mi volt a baj, nem szabad ragaszkodni egy gluténmentes recepthez. Most, hogy nekem is több lisztet kellett tennem mint múlt héten, kerestem az okokat. Rá is jöttem, ahogy bekukkantottam a hűtőbe. Még volt a múlt heti tojásból a tojástartóba két darab. Kb. a fele volt annak mint amilyenből most készítettem. Ezek itt olyan nagyok  mint egy kacsatojás. A tojások nagysága is alaposan befolyásolhatja az állagot tapasztalatom szerint. Amit még tanácsolni tudok, hogy a tejből csak kb. 180 ml-t tegyetek bele elsőként és ha azt látjátok, hogy kell bele a többi, akkor tegyétek hozzá. Vagy pedig ha már benne van akkor utóbb kell pótolni pár kanál lisztet. A lényeg, hogy a régi, jól bevált gluténos tésztánál jóval lágyabb tésztából készítsétek el a batyukat, különben sütés után még remélhetőleg ehető lesz, de hűlés után harcipuffancs válik belőlük. 

Ja igen, és ne ítélkezzünk! 🙂 Mert kaptam hideget meg meleget is e miatt a recept miatt. Igazából azért kaptam leginkább, mert nekem milyen jó, hogy géppel kevertetem ki a tésztákat. Nem biztos, hogy azért kevertetem a géppel a tésztákat, mert épp jó dolgomban nem tudom mit csináljak. 😓

Tudom, ez a bejegyzés már igy is bazi hosszú, de azért a végére még egy történet. Az első receptek között van itt a blogon, hogy hogy készítem én a pergős rizst. Egy hölgy egyszer rám irt, hogy vegyem le, mert nem igaz amit írok, neki tök csiriz lett az egész, átvágom az embereket. Igencsak meglepődtem, mert én nagyjából 30 éve igy készítem. Megkérdeztem tőle, hogy követte-e a leírást? A válasz igen, mindent ugy csinált. Majd megkérdeztem hányszor kavarta meg? Percenként csak egyszer, mert végig félt, hogy le fog égni. 😮 Nagyon szépen megkértem, hogy tegyen egy próbát, olvassa el a leírást miért nem kevergetjük a rizst és készítse el ahogy le van írva. Pár nap múlva kaptam egy szép virágos képeslapot online. Egy bocsánatkéréssel. Bevallotta, hogy többször megállt a kezében a fakanál, ő ezt megkavarja. De igazából akkor már csak beakarta bizonyitani, hogy nem jó a recept, ezért ugy tett ahogy le volt írva. Majd mikor a végén felemelte a fedelet ő csodálkozott el a legjobban. Hát ennyi … 😕🤭

Szomorúságot és jó pár könnyet okozott ennek a bejegyzésnek az előzménye, sikerült megingatni a magamba vetett hitet. 😓 Persze a férjem profitált belőle, mert reggel mondtam elkészítem megint a batyukat és újra tesztelnie kell. Ő meg vigyorogva, hogy persze, tudja nagy kérés, de megteszi ami tőle telik. 🤭🤭🤭🥰  Ebéd után mikor elé tettem a batyukkal teli tálat és végigkóstolta utána már könyörgött, hogy vigyem el mert nem tudja abbahagyni az evést. 😁🥰😘 Igy járt szegény. 😅