Régen sokat készítettem. A gyerekek is nagyon szerették, volt, hogy csak úgy neki álltam délután és sosem maradt egy darab sem belőle. Persze az még a gluténes időszakunkban volt, mikor mind a négy gyermekünk még itthon lakott.
De ugye új szelek fújnak, hála Istennek, így elérkezett az idő, ezt is gluténmentesíteni kellett, mert lehet ám. És igen, ebben kukoricakeményitő van. Amikor csak lehet kihagyom a keményítőket a főzéseim során, igazán kevés alkalommal teszek kivételt, a kínai csirke az egyik. Mert hát igy az igazi, hűlés közben ettől szilárdul és lesz roppanós a kéreg.
A fiuk ízlelgették első alkalommal, és máris tudtam, újra sokszor fog készülni immár a gluténmentes konyhámban. 😋
Még egy fontos dolog, fogalmam sincs hogy készül az eredeti. Csak kerestem az ízeket, emlékeket a régi éttermi rendelésekből és ez lett. 🙈😉😀
Hozzávalók:
-
3 db csirkemell
-
12 evőkanál gluténmentes liszt
-
7,5 evőkanál gluténmentes kukoricakeményítő
-
7 gramm sütőpor
-
3 db tojás
-
ízlés szerint pici laktózmentes tej
-
2 evőkanál gluténmentes liszt a húsra
-
Kéreghez:
-
6 púpozott evőkanál barna cukor
-
2 evőkanál gluténmentes sambal
-
2 evőkanál piros arany
-
2 evőkanál rizsecet
-
2 evőkanál gluténmentes szezámmagolaj
-
2 evőkanál víz
-
ízlés szerint gluténmentes szezámmag
Elkészítés:
Tovább tart leírni a hozzávalókat, mint elkészíteni.😉 A húst nagyobb kockákra vágtam, a többi hozzávalóból pedig palacsintánál sűrűbb tésztát készítettem. A húsra tettem a 2 evőkanál lisztet, összekevertem.
Összeállítottam a mázat (a sambal helyett lehet beletenni más paprikakrémet, nekem ez volt most itthon és ennek van egy enyhén csípős íze ami remekül illik az ízkavalkádba). A szezámmag kivételével mindent beletettem egy lábasba, forraltam pár percig, hogy a cukor elolvadjon, összefőjenek az ízek és elkezdjen sűrűsödni. Ekkor belekevertem a szezámmagot. Mi szeretjük ha sok van a húson, így bőven tettem, még egyszer összeforraltam.
Az olajat felhevítettem, nem szoktam maximumra állítani, indukcióson 7-es fokozatra, igy lassabban de biztosan átsül minden darab. A lisztes húsokat megforgattam a tésztában, nem csöpögtettem le, hanem úgy ahogy volt vastag tésztával beletettem a forró olajba. Párszor megforgattam miközben sült. A mázat visszatettem a tűzre, amikor kisült a hús közvetlenül a fortyogó szószba szedtem bele.
Minden oldalát megforgattam a sűrű masszában és tálba szedtem. Ahogy hűlik a húsi úgy fog megszilárdulni a külső réteg, mintha egy kéreg lenne rajta. Én most rizzsel tálaltam, elkészítését itt találhatjátok a blogban. 😊